Égig érő dombokon. Hótalppal a Nagy-Fátrában.

A hótalpazás nagyon a szívemhez nőtt, mikor két éve először az Alacsony-Tátrában hatalmas szélbe keveredtünk. Rengeteg hó és jég minden felé amerre csak a szem ellát, háttérben a Magas-Tátrával. Néha égető napsütés, néha a vad fuvallat és a természet zord és tiszteletet parancsoló elemei. Ekkor döntöttük el hogy a téli síelések mellé egy kis hótalpazást is be kell iktassunk. Ez a bejegyzés a második hótalpas túránkról mesél.  

 

9.jpg

Indulás fél ötkor Vácról, utazási idő kb. három óra, Túra kezdete fél kilenckor.

Donovalyn keresztülkocsikázva rossz előérzetünk támadt. A pályákon műhó, mellettük látszik a fű, de még a távolabbi, kicsit magasabb hegyeken se nagyon volt hó, csak a csúcsaik közelében. Az előre megbeszélt találkozópontra érve (egy helyi kisbolt parkolója) is mindenki azzal viccelődött hogy ki hozott vödörben egy kis havat, a túravezetőnk meg ki volt akadva, mert a túra előtt egy csomóan a lavinaveszéllyel csesztették, holott nem hogy lavinaveszély nincs, de az is kétes, látunk-e egyáltalán havat. A túra egyébként hótalpas túrának lett meghirdetve, de senki nem ellenezte azt az ötletet hogy a hótalpak maradjanak a kocsiban, hisz nehezek és nem valószínű hogy szükség lenne rájuk. Az autóval hágóvasat is hoztak, azokat természetesen mindenkinek kiosztották, hisz ha nagy hó nem is, jeges részek lehetnek a hegyen, de ha nem, a súlya akkor se nagy, és könnyen elfér a táskában.

A túra Liptovské Revúce falujából indult, ahonnan a Ploska nevezetű csúcs alatti nyeregre kellett eljutnunk. Ahogy kicsit feljebb értünk, örömmel láttuk hogy ha hó nem is, valami kis jég, illetve eljegesedett hó azért csak akad, úgyhogy hágóvasat fel, indulhat a téli kaland!

A hosszú, lankás betonút után hirtelen emelkedővel kezdődött a turistaút ami rendesen megizzasztott minket. A nyeregre felérve egy nagy hómező fogadott, és a nap is kisütött. 

1.jpg

  A hó ilyenkor nagyon vakító tud lenni. Ez most sem alakult másképp. Nap, illetve síszemüveget fel! A naptejet is fontolóra vettük, ám láttuk hogy nem is olyan távol tőlünk gyülekeznek a felhők. A felhőkkel együtt a szél is megjött, itt a nyeregben még nem volt olyan erős, de időnként egy-egy nagyobb lökés formájában így is meglepetést tudott okozni. Továbbhaladva egy kis büfét is találtunk, itt megreggeliztünk.

fatra7.jpg

Egy kisebb csúcs következett. Kisebb, de túránk folyamán az egyik legmeredekebb. Vezetőnk azt mondta, hogy ide írtak lavinaveszélyt. Persze most a kevés hó miatt nem volt az, de eljátszottuk gyakorlásképpen mintha az lenne. Nagy hézagokkal, libasorban haladtunk.

A csúcsra felérve már látszódott a legnagyobb csúcsunk a két nap során. Az Ostredok a Nagy-Fátra legmagasabb pontja (1592 m) és a fagylaltgombócok nevezetű formáció tagja. A fagylaltgombócok három csúcsból áll, az Ostredok, és az utána következő kettő csúcs. Ha tél van, és hó borítja a tetejüket pont úgy néznek ki, mintha fagyigombócok lennének. A magasabban fekvő részeken szerencsére akadt hó, így most is látszott e gyönyörűség, igaz csak a csúcs egyik fele volt havas, csoki és vanília fagyinak még így is elment.

A gerincre felérve elég nagy, kb. 40-60 kilométer/órás szél fogadott. Időnként hatalmasakat lökött rajtunk, és sokszor nehezített a dolgunkon, hisz nem elég, hogy caplatni kell, még a szélnek is ellen kell tartani.

fatra11.jpg

 Elérve az Ostredok-ot elvileg gyönyörű panoráma várt volna minket, ám azt egy vastag felhőréteg takarta el. Nem baj, az is szép volt. A csúcson még csoportképet készítettünk, majd mivel nem volt kedvünk sokat ácsorogni a szélben, felkerekedtünk hogy végigsétáljunk az összes fagylaltgombóc tetején.

7.jpg

 fatra4.jpg
 A gombócok után szinte azonnal hatalmas köd szállt le, a látótávolság sokszor csak három méter volt. Rögtön értelmet nyertek a nagyjából huszonöt méterenként levert jelzőkarók. A Krizna csúcsot elérve véget ért aznapi gerinctúránk. Lesétáltunk az alatta lévő Králová Studna nevezetű hotelba. Az út iszonyú hosszúnak tűnt. Már amúgy is el voltunk fáradva, de ez a sűrű köd lelkileg eléggé megviselő volt. Nem láttunk szinte semmit, csak mentünk karótól karóig, és nem láthattuk hogy közeledik-e már az a hotel. Csak meneteltünk, fáradni fáradtunk, de látszólag nem haladtunk. Teljesen váratlanul bukkant fel a hotel, amin már kicsit túl is haladtunk. Amint megérkeztünk örömmel dobtuk le hátizsákjainkat, és hágóvasainkat, aztán leültünk, és visszapótoltuk addig elhasznált kalóriáinkat. A hotelben volt egy kis szárító szoba, oda tettük le vizes eszközeinket, és oda vetettük le átázott, vagy csak nyirkos ruháinkat. Utána zuhanyzás, beszélgetés és alvás, hogy a holnapi napot is legalább annyira élvezhessük, mint ezt.

Másnap későn keltünk, fél nyolckor, így fél kilenckor kényelmesen elindulhattunk. Reggelire szendvicset, narancsot és almát ettünk, és megittunk egy teát. Kinéztünk az ablakon, és láttuk hogy ugyan még mindig felhős az ég, de már csak fent, magasan, így gyönyörű kilátásunk lesz. Hamar össze is szedelőzködtünk, majd már teljes menetfelszerelésben vágtunk neki a második napi adag sétának, izgalmaknak, és kilátásnak.


fd23ce871bb2379298efba66721b758c.jpg

 A Krizna-t a már előző nap bejárt úton értük el, most persze visszafelé. Itt kanyarodtunk el a másik irányba, keletnek. Még mindig süvített a szél, sokszor olyan erővel mint előző nap. Viszont már nem mentünk annyit a főgerincen, mint ezelőtt, így már nem voltunk annyira kitéve a szél erejének, bár én azt is nagyon élveztem. Lefelé menet még tartott a hó, és az erdőszintre beérve igazi szűzhó fogadott. A turistautat izgalmas volt megtalálni, mert a jelzések ritkásan voltak, és nem igazán lehetett úgy menni hogy ne menjünk be a bozótosba, a fenyők közé. Eddigre gyönyörűen kisütött a nap, és gyönyörű volt ahogy sugarai áttörnek a sűrű fenyőrengetegen, és beborítják a havas tájat. Ezen a gerincen bandukoltunk egészen egy kereszteződésig, ahol a sárga jelzésen folytattuk utunkat. Ez az ösvény egy autóúthoz hozott ki, amin az utunk is folytatódott volna, ám megláttunk mellette egy kis ösvényt úgyhogy inkább azt választottuk. Az út aljában egy patak állta utunkat, ami elég széles volt, és túl mély ahhoz hogy átsétáljunk rajta. Egy fa ugyan ki volt rá dőlve, de jeges tetején senki nem vállalta be az átegyensúlyozást. Térképet elő. Kis nézegetés után láttuk, hogy lejjebb van egy kis vadászház a pataknak ezen oldalán, ahonnan aztán vezet egy híd, át a másikra. Útra fel! Mindössze pár percet sétáltunk lefelé a patak mentén, és látjuk, hogy ott a híd. Átérve a másik oldalra egy jeges aszfaltút vezetett egészen a kis bolt parkolójáig, ahol az autókat hagytuk. Utána leadtuk a felszereléseket: hágóvasat, és aki kölcsön kért, a túrabotot is, illetve a túravezetők, no meg a túravezető tanoncok az egyéb biztonsági felszereléseket is, úgymint kötél, heveder, rádió adó-vevő stb. Majd fájdalmas búcsút vett egymástól a csapat és meg se álltunk hazáig, ahol forró fürdőt véve esélyt se adtunk a megfázásnak.

Köszönet a túravezetőknek, a tanoncoknak és a MAKASE-nak, nagyszerű túra volt.

További képek:

fatra5.jpg