Az öt napos kirándulás alatt körbejártuk a Rab- szigetet és környékét, rengeteget kajakoztunk, fürödtünk a tengerben és még túrázásra is szakítottunk időt.

1.nap

Kora reggeli indulás Vácról, kényelmes tempójú nyolc óra kocsikázás a kajakos trailer mögött, de megérte, mert a jutalom Horvátország egyik gyönyörű szigetcsoportja, melynek a híres Rab sziget is tagja. A négy napi szállásunk is ezen a szigeten található, így kalandjaink kiindulópontja is ez a hely.

Megérkezve a kempingbe gyorsan elhappoltuk a legárnyékosabb sátorhelyeket, felvertük rá a sátrakat és fürdőruhába vedlettünk jelezvén, hogy mi készen állunk a kalandra (nem sejtve hogy mekkora kalandban lesz részünk.) 

A kajakokat levittük a partra, pontosabban egy kocsi vitte le, nekünk már csak rá kellett fektetnünk őket a vízre. Kiosztották a mentőmellényeket, és az evezőket, megmutatták hogy kell használni azt, és szétosztottuk a kajakokat, meg hogy ki kivel menjen. Apa Lackóval evezett, én pedig egyik turistatársunkkal, és egyben jó barátunkkal Balázzsal.

Az utasítás annyi volt, hogy kövessük a túravezetőt, a part mentén fogunk tenni egy kört, hogy mindenki ráérezzen a dolgokra. 

Mindenkinek jól ment az evezés, szépen haladtunk a part mellett amikor láttuk hogy vezetőnk kievez a kicsit nyíltabb vízre. Elvileg hátrakiabált, hogy ne menjünk utána, csak megnézi mekkora a szél, és mekkorák a hullámok. Mi ezt sajnos nem hallottuk, ahogy apuék sem, mentünk hát mi is a nyílt vízre. A hullámok még elfogadhatóak voltak (bár elég nagyok) a szél viszont óriási volt. Itt eléggé szét is szakadt a csapat, mert akik jobban ráéreztek az evezésre elmentek elöl a túravezetővel, akik még nem jöttek bele, azok eléggé lemaradtak és nem jutottak ki a nyíltabb vízre. És mi voltunk azok, akik ugyan gyorsan eveztünk, de nulla tapasztalattal rendelkeztünk.

Ezen a veszedelmes részen történt hogy a szél miatt apu nem tudott kanyarodni, nagyon élesen és gyorsan akart fordulni, és befordította a vízbe a hajót. Lackó kiabál, fél, mi is megijedünk Balázzsal, azt hittük valami baja van. Mi is fordulni akartunk, de a szél nem engedett, így hát addig erőlködtünk míg mi is a vízben találtuk magunkat. A vízben kapálózok a mentőmellényben, mellúszásban próbálok közelíteni a kajak felé, de a mellény nem enged . Balázsnak sikerült elúszni a kajakhoz, visszaborítania, és felmászni rá. Csakhogy ebben a szélben egy kétszemélyes kajakot egyedül irányítani szinte lehetetlen, így ő akárhogy evezett felém, nemhogy közeledett volna, csak távolodott. Mint írtam én se tudtam úszni felé, így tehetetlenül lebegtem. Később kiderült, mentőmellényben csak hátúszni lehet, de én ekkor még ezt nem tudtam. Közben az egyik kajak elérte apuékat, apa kiúszott a partra, Lackót pedig rátették a kajakra. Integettem nekik, értem jöttek, és én is felszálltam a lélekvesztőre. Már négyen voltunk rajta. A két megmentő: Réka és Gergő, és a két hajótörött: én és Lackó. Már kényelmesen ücsörögtem a kajakon, amikor visszanéztem, hogy hol van Balázs, és láttam hogy már a sziklás partszakaszhoz közel jár. Gergő megnyugtatott hogy valaki szólt a vízi taxisoknak és már úton vannak felé, felénk. Végül motorcsónakkal kivittek minket a partra, ahol már apu várt minket és számunkra véget ért a kaland. Közben apuék hajója is meglett, amit a szél elég messzire vitt, és a sodródó kajakhoz közel lévő Balázst is kimentették, igaz kicsit arrébb tették ki mint minket.

A nap további részében egy kupacba gyűjtöttük a szanaszét lévő hajókat, és a borulást, illetve mentést gyakoroltuk.

2.nap

Maradt az erős szél, vezetőink úgy határoztak hogy aznap nem szállunk vízre, akármilyen békésnek is tűnik az a partról. A program az volt hogy eltúráztunk egy pár kilométerrel arrébb levő „Szahara” nevű tengerpartra. Erős, már-már égető napsütésben indultunk neki a „kis sétának” a pár kilométerre lévő öbölbe. Gyönyörű tájakon sétáltunk, hatalmas sziklák tetején, vagy épp homoksivatagban, néhol trópusi dzsungelben, bozótban, máskor csak a part menti köveken. A végén kb. két órás túra volt, de mindenképp megéri végigcsinálni akkor is ha csak nyaralni jön ide az ember, nem túrázni. Azért egy kényelmes túracipő nem árt, mert a tengerjáró papucs sokak lábát kikezdte. Végül megérkeztünk a Szaharába. Hogy jobban el tudd képzelni, kb. olyan mint Siófoknál a strand, csak itt még többet kell gyalogolni hogy mély legyen a víz. Egyébként az egész sziget tele van FKK (nudista) strandokkal, de itt elég kevés volt belőlük, mivel elég messze volt az apartmanoktól, kempingtől, így nem sok embernek van kedve elzarándokolni idáig. Mellesleg ez hivatalosan nem is FKK strand.

A hét folyamán itt búvárkodtunk először a tavaly vásárolt könnyűbúvár felszerelésben. Még csak egyszer volt használva a múlt évben, pont az egyik MAKASE-s horvát túrán.

Visszafelé se volt kevésbé ronda az ösvény, vagy unalmasabb a táj, de már hosszabbnak tűnt az út.

Délutáni program a városnézés lett. Rab városában sétáltunk, megnéztünk pár épületet, megkóstoltunk pár helyi kaját, aztán visszakocsikáztunk a kempingbe hogy készen álljunk a holnapi első nagy evezésre.

3.nap

Hétkor keltünk, megreggeliztünk, majd a partra vittük a kajakokat hogy nekivághassunk a szomszéd szigetnek: Goli otoknak. Amíg tehettük, a part mellett eveztünk, de amikor kiértünk a nyíltabb vízbe ismét óriási hullámok fogadtak, még nagyobbak mint a minap, de szerencsére a szél teljesen elállt, így nagyon élveztük a sok ugratást egyik hullámról a másikra. 

Goli otok egy régi börtönsziget, rengeteg birkával és romos épülettel, amit a rabok építettek. A szigeten kb. két órát túráztunk, megnéztünk rengeteg romos épületet, köztük egy mozit, egy műtőtermet röntgengéppel, egy sportpályát, egy irodaépületet és még sok mást. Ja és a sziget tele van birkákkal és az ürülékükkel, amik belakták az épületeket. Ezeknek a birkáknak az őseit még annó azért hozhatták ide, hogy megegyék őket, nem maguktól keveredtek ide. A túra után az egyik kis öblöcskében búvárkodtunk egyet, majd visszatértünk kajakjainkhoz. A víz visszafelé teljesen lenyugodott, tükör sima volt, és jól visszatükrözte a felhőket az égen. Egy tengeren szerintem ez nem szokványos látvány, bár lehet, hogy tévedek. Mikor visszaértünk a kempingbe, „San Marino”-ba, még fürödtünk egy jót, aztán vacsi, alvás.

4.nap

Kelés ismét hétkor, a megszokott menetrend szerinti vásárlás, majd reggeli. A mai terv az volt hogy a Goli otok mellett lévő női börtönszigetig (Otok Sveti Grgur) elevezünk, majd megkerüljük azt a kajakokkal.

A víz nyugodt volt, a nap sugarai még mindig forróak voltak, a lábfejem le is égett emiatt, így aznap zokniban eveztem. A női börtönsziget még Goli otoknál is messzebb volt, és terjedelemre se kicsi, így megkerülni is elég nagy túra, az öt nap legnagyobb kihívása volt ez. A táv kb. 20-25 km lehetett.

Indulás után sokáig a part mentén eveztünk, csak mikor már muszáj volt, eveztünk ki a nyílt vízre, de hullám itt is csak akkor volt, amikor időnként egy-egy motorcsónak elhaladt mellettünk. A börtönszigetet elérve meg sem álltunk nyújtózni egy jót a parton, hanem mondták hogy nem messze a part mentén továbbmenve lesz egy büfé, stranddal. Oké, irány a büfé. Mikor már vagy egy órája eveztünk felé, akkor esett le hogy az étkezde bizony a sziget túloldalán van, és hamarabb elérjük ha az ellentétes irányban kezdünk el evezni, de így talán még jobb volt, mert tudtuk ha elértük már bőven fél úton járunk. A kikötőtől öt percnyi sétára van a büfé, melynek érdekessége hogy a Dámszarvasok annyira hozzászoktak az emberekhez hogy öcsémnek, Lackónak sikerült őket még a kezéből is etetnie. A szarvaskaland után megettünk egy-egy jégkrémet, az egyik legolcsóbb fajta tejes jégkrém volt 700ft-os áron.

Még a többiek megebédeltek, mi addig búvárkodtunk, és gyűjtöttünk pár tengerisün vázat ajándékba a rokonoknak. Utána mi is ettünk. A menü a megszokott volt, de számomra kicsit sem unalmas: kenyér sajttal. Ezen az ételen hónapokig el tudnák lenni minden gond nélkül.

A börtönszigetről visszafelé még megálltunk egy kis sziklanyelven strandolni, de ez már a Rab szigethez tartozott. A kempingbe visszaérve még egy kis izomláz is volt a hátamba az evezéstől, de azért még egy strandolásra maradt erőm.

5.utolsó nap:

Hétkor kelés, reggeli, sátorbontás. Nyolcra nagyjából mindennel elkészültünk, aztán ránéztünk a többiekre: pár emberen kívül a sátra még mindenkinek állt, és még csak a reggelijük elején tartottak. Mi se pakoltunk össze valami gyorsan, de ez azért mégis furcsa volt, az egyesülettől nem megszokott dolog, bár lehet hogy az is közrejátszott hogy végül is ez egy tengerparti nyaralás volt, nem pedig egy fárasztó túra, amin csak úgy lehet még világosban a szállásra érni ha az ember még hajnalban elindul.

10-re sikerült vízreszállni. A mai program a Rab sziget sziklás partjánál lévő barlangok keresése. Ha a kempingből lesétálunk a partra és jobbra nézünk akkor látszanak a vízi csúszdák, és annak irányába haladtunk tovább a part mentén Dél felé. Hatalmas sziklafalak alatt vitt utunk. Az indulás után kábé egy-másfél órával meg is lett az első barlang. Széles járatába kajakkal is be tudtunk menni kb. tíz métert. Nagyszerű élmény volt maga a barlang is gyönyörű, de mégis ami a legjobban megmaradt az az hogy hűvös, ami dél körül a forróság után marha jól tud esni. Sajna indulni kellett tovább, viszont még volt hátra nem egy ilyen kis oázis. Túránk fordulópontjánál egy olyan helyen álltunk meg, ami egy kis öblöcske volt, ám könnyen fel lehetett sétálni pár, egyik oldalán a tengerbe érő sziklára. Elkezdődött a buli! Először búvárkodva megközelítettük a sziklát. Kimásztunk rá, majd kerestünk egy helyet ahonnan jól ellehetett rugaszkodni, és már repültünk is a vízbe. Két szikláról is ugráltunk, az egyik jó két méterrel magasabb lehetett a másiknál, én sajnos csak a kisebbről ugrottam, pedig a nagyobbat is ki akartam próbálni csak valamiért ez kimaradt.

Visszafelé erős tempóban hamar elértük a kemping partját, lezuhanyoztattuk a felszerelést, és magunkat, majd fájdalmas búcsút vettünk és indultunk haza hogy ott lehessünk a másnapi Kiscsillag és Quimby koncerten meg az azután lévő Tankcsapdán. 

Nagyszerű nyaralás volt, köszönet a túravezetőknek: Istvánnak és Jácintnak, remélem jövőre is előrukkoltok valami hasonlóval, és persze a MAKASE-nak.

További képek: