Függeszkedés Ausztria válogatott láncos útjain

Daráló túrasorozat 1.

A mai túránk más mint a többi. Egy hosszú, fárasztó, kihívásokkal teli, de egyben izgalmas, változatos és gyönyörű út kezdete. Persze már jó pár via ferrátát megjártunk három éves pályafutásunk során, de ezek szárnypróbálgatások voltak, a repülés csak most jön.

profil4.JPG

A Daráló 2. cikkért kattints!

Beregisztráltuk magunkat egyesületünknél egy három hétvégéből álló, összesen hat klettersteig-ot teljesítő túrasorozatra, a Darálóra. A kiírás szerint extrém- via ferrata túrasorozat, egy viszonylag könnyű, jól kiépített pályától kezdve, egy izzasztó, jó technikával mászóknak is fizikailag megterhelőbb falig vezet. Ez számunkra amolyan önismeret fejlesztő út, hogy megtudjuk, milyen nehéz pályákig mehetünk el, mennyire bírjuk a gyűrődést. Lássuk hogy vesszük az első akadályokat: 

Kora hajnalban hűvös reggelre ébredtünk. Dízel üzemű autónkat is kicsit járatni kellett indulás előtt, hogy ne pöfékeljen annyira csúnya füstöt. Szerencsére időben sikerült elindulni, jó tempóban suhantunk az autópályán végig. A korán kelésnek megvan az az előnye hogy biztosan nem kerülsz dugóba és a határon sem tartanak fel sokáig „kivizsgálásra”, még nincsenek kígyózó sorok így hat óra múlva már a túránk kiinduló parkolójában vehettük fel a bakancsunkat és a ferráta felszerelést. 2_4.JPG

Míg a többi autó beérkezett, addig a hegyünkre vivő Feuerkogel névre keresztelt felvonót szemléltük. Ennek kedvezmény nélküli ára 22 euró. Miután mindenki összeszedelőzködött és a túravezetőnk is eligazítást adott a programról, a felvonó belsejéből is megnézhettük a völgyekben ködös, néhol sejtelmes tájat, majd a belőle kibukkanó ragyogó hegycsúcsokat és a Dachstein hófehér gleccserét.

3_5.JPG

Mivel egy felfelé tartó kabinba nem fért be az egész csapat, így maradt időnk fent körbenézni a hegyen. Akadtak menedékházak, éttermek sziklás csúcsok mindenfelé, de a Dachstein akkor is valami egyedi, a környéken semmihez nem fogható látványt nyújtott.

1_5.JPG

A csapat végének beérkeztével megkezdtük menetelésünket a napi láncos út irányába, a HTL Wels Klettersteig felé. Az egyébként télen sípályákként üzemelő kisebb csúcsok most érdekes látványt nyújtottak, a törpefenyvesek közt szürke, köves, legyalult részek formájában. Aztán ahogy sétálunk egyszer csak kibukkant a gyönyörű, kopár meredélyünk. Tetején csúcskereszt, sok hangyányi emberrel és ahogy közelebb értünk, pár színes pöttyel a falon.

4_5.JPG

Elég brutálisan néztek ki ezek a felfelé araszoló „pöttyöcskék” a nyers mészkőfalon, mégis türelmetlen várakozással töltött el, hogy végre mi is a helyükre kerülhessünk, hogy megtapasztalhassuk ezt a monumentális, gyönyörű alakzatot közelről a saját két szemünkkel és elvesszünk részleteiben, melyeket repedéseknek, letöréseknek hívunk. 5_4.JPG

Persze hogy még jobban essen mire oda kerülünk még egy kis poén belekerült a dolgokba. Aki elöl ment egyszer csak rájött, hogy nem is kellett volna ilyen magasra felmásznunk, hiszen lejjebb kell lesétálni a fal mellett a pálya kezdetére. Mire leértünk oda ahol az elágazót vélték, kiderült, hogy előző helyzetünktől nagyjából húsz méterre van a kis ösvény amin le kell sétálni. A tapasztaltak éppen ezért maradtak hátul, hogy ne kelljen kétszer annyit menni, és nevettek rajtunk amikor újra felbukkantunk, de hát, ahogy akkor mondták, le kellett dolgozni a felvonó jelentette csalást. 6_4.JPG

A sziklafal aljába egy csúszós, saras, meredek ösvény vezetett le. Igazából ez volt a nap első kihívása, mert volt pár hely ahol kellett kicsit gondolkozni, hogy akkor itt most hogyan is menjünk le. 7_2.JPG

Leérve aztán átbeszéltük még egyszer a biztonsági dolgokat, hogy mivel most Ausztriában vagyunk, ha lerúgunk egy követ, ne „kő”, hanem hangos „stein” legyen a figyelmeztető kiáltás, illetve, hogy soha ne kapcsoljuk le magunkat teljesen a drótkötélről, egy karabíner legalább mindig legyen beakasztva. 8_4.JPG

Sok helyen van hogy az elejét a pályának egy nehéz szakasszal indítják, hogy megszűrjék a tömeget, ne alakuljon ki torlódás. Aki nem jut túl rajta meg se próbálja a többit. Itt viszont nem így van. "B"-s szakasszal indul az út, csak utána vannak nehezebb "C"-s szakaszok. 10_3.JPG

Őszintén bevallom, kicsit meglepődtem az első ilyen szakaszon, több mint fél éve voltunk utoljára klettersteigozni és a közte eltelt idő úgy látszik pont elég volt, hogy kijöjjek a gyakorlatból. Az elején karból másztam, holott inkább ahol csak lehet a lábat kell használni és rá kellett jönnöm, nem biztos, hogy az a célravezetőbb ha gyorsan túljutok egy technikásabb részen, kicsit gondolkodni is kell előtte. 9_3.JPG

A falon virító napsütésben mászhattunk, messzire el lehetett látni. Aztán felértünk az 1707 méter magas Alberfeldkogel nevű hegycsúcsra. Keresztje minden egyes kockája egy-egy Európai Uniós tagállamot jelképez, minden országból egy-egy kődarabbal a kockák közepén. 11_3.JPG

Itt megebédeltünk, majd visszasétáltunk a felvonóállomásig. Ott felmerült, hogy mivel valamivel előbb ideértünk a többieknél le is gyalogolhatunk egy túraösvényen a parkolóig, de aztán valaki felvetette hogy esetleg meg is fürödhetnénk egy tóban odalent. img_1682.JPG

Mire odáig jutottunk, hogy találtunk egy jó helyet a Traunsee-ben ahol fürödhetnénk, már csak négyen vállalkoztunk rá hogy megmártózzunk a hűvös (16-17 fokos), szeptemberi, alpesi tóban.

Utána megtekintettük, a tó egy félszigetére épült Orth-kastélyt. Még sétáltunk egy kicsit a parkban, majd elindultunk az onnan negyven percre lévő szállásunkra. A Jugendherberge Bad Ischl ifjúsági szálláson emeletes ágyak várták a vendégeket és opcionális reggeli, vacsora lehetőséget is kaptunk.

Fáradtan és kókadozva aludtunk el aznap este.

Másnap teljes mértékben kipihenten ébredtünk, a tegnapi megpróbáltatások nyoma nélkül. Megreggeliztünk és autóinkkal elindultunk a Traunsee Klettersteig parkolója felé. Sajnos reggel borús, szemerkélős idő volt és ez nem változott addigra se, mire odaértünk a kiinduló pontra, így hát fájó szívvel de meg kellett válnunk ettől a láncos úttól és a közelben, kinéztek nekünk egy könnyebb utat. A Poppenber Klettersteig-ra esett a választás. 1_6.JPG

A tegnapihoz képest könnyű volt a drótkötélpálya megközelítése, öt perc alatt elértük a sziklafal alját. img_1697.JPGA mállékony mészkőzet egy-egy kihulló darabját sok helyen hálóval fogták fel, hogy ne hulljon alá a kocsikra, vagy a ferrátázók fejére. Ma már sokkal könnyebben ment a mászás mint tegnap, egy nap bőven elég volt visszalendülni a régi állapotunkra. 2_5.JPG

A többnyire „C”- nehézségű fal csak egy helyen váltott C/D”-re és a biztonság kedvéért a könnyű, erdőben-sétálós részekre is feszítettek drótkötelet, továbbá látszik hogy mindenhol úgy vannak kialakítva a lépések, hogy gyerekek is elérjék. Néhol még minilétrákat is feszítettek ki e-célból, egyszóval tökéletes gyerek és tanulópályát járhattunk végig. A legnehezebb szakasz előtt még kiszálló lehetőséget is biztosítottak. 4_6.JPG

A szitáló eső ellenére, úgy éreztem ma sokkal könnyebb pályát mászunk mint tegnap, pedig a vaslépések néhol csúsztak akár a jég, és egy fél nehézségi fokkal erősebb pályát is másztunk. A legtöbb ember véleménye az ellenkező volt, szerintük a tegnapi volt valamivel egyszerűbb. 3_6.JPG

A fal tetejénél aztán még egy izgalmasabb kötélhidat is kifeszítettek, hogy ne kelljen áthajlásban oldalazni, ez még adott egy kis adrenalin morzsát a mászás végén. img_1752.JPG

Felérve megettünk egy műzliszeletet, felsétáltunk egy kilátóba, bár a köd miatt sok mindent úgy sem láttunk. img_1774.JPG

Aztán elindultunk lefelé. A kocsiknál még felmerült, hogy mivel a mai nap rövidebbre sikerült a tervezettnél, még valahol túrázhatnánk egyet valami szép helyen, de a mihamarabbi otthon ígérete hívogatóbb volt, mint az a plusz séta. Késő estére értünk haza.

A túráért köszönet a vezetőknek, nagyon jól sikerült.  

Daráló 2.

Galéria 1.nap:

Galéria 2.nap: 

Költségek:

Feuerkogel felvonó: 22 euró

Szállás: 25 euró

Utazás: 1100 km oda-vissza kb. 30 000 Ft

Osztrák autópálya matrica: 3000 Ft